2010. február 4., csütörtök



A CSATORNÁZÁSI (Channeling) WORSHOP
Magyarországra érkezik!
• Megtanuljuk miként növeljük az érzékenységünket
• Visszaemlékezhetünk, hogy miként “érezzük” az energiákat
• Megtanuljuk a különbséget az emberi nyelv és az univerzális nyelv között.
• Megtanuljuk hogyan csatornázzunk a házikedvenceket, a természetet, növényzetet, angyalokat és Önmagunkat, vagy Felsőbb ÉNünket!
MAGYARORSZÁG
OKTÓBER, 2010
Geoffrey és Linda Hoppe előadásában, élő csenelingekkel

Geoff: Ez az egyik kedvenc workshopom mert mókás, interaktív és rengeteg értékes eszközzel a kezükben távozhatnak az emberek. A Csatornázási (Channeling) Workshop egy praktikus gyakorlati workshop azok számára, akik meg szeretnék tanulni, hogy hogyan kommunikáljanak a Lélekkel, angyalokkal, a természettel sőt még a házikedvencekkel is.
Megtanulható 3 nap alatt a csatornázás? Teljes mértékben! Lépésről-lépésre megyünk keresztül a folyamaton, hogy megmutassuk nektek, miként is "érezzétek" az energiákat. Segítünk leküzdeni azt a vágyatokat, hogy szavakat szeretnétek "hallani" az entitásoktól, ehelyett használva egy egyetemes nyelvet, mely messze túlmutat az emberi nyelven. Azután megtanítjuk, hogyan fordíthatjátok le ezt az univerzális nyelvet valamin keresztül, amit az elmétek meg fog érteni… és más emberek halhatják a hangotokon keresztül.
A hétvége zárásaként csenelingezni (csatornázni/közvetíteni) fogtok. Már a világ minden táján tartottuk ezt a workshopot és mindig lenyűgözött, az ahogy a Shaumbra megtanul kapcsolódni, csatlakozni az energiákhoz és aztán csatornázza azokat! Lehet, hogy soha nem szeretnétek egy hivatásos csatornázóvá válni, de azok az eszközök, melyeket ezen a workshopon megtanultok segíteni fognak nektek túllépni azon melyet a szemeiteken, vagy a füleiteken keresztül kaptok, tehát ti sokkal éberebbek lesztek minden energiára magatok körül.
Ez a workshop ajánlható:
  • Azoknak, akik szeretnének egy új, a szavakon túli kommunikációt (univerzális nyelvet) elsajátítani.
  • Azoknak, akik szeretnék megtanulni és a gyakorlatban is használni, akár hivatalosan is a csatornázást, közvetítést.
  • Azoknak, akik el szeretnék sajátítani az angyalokkal, állatokkal, növényekkel való kommunikációt.
  • Facilitátoroknak, terapeutáknak, gyógyítóknak - hogy egy magasabb minőségű szolgáltatást tudjanak nyújtani a klienseiknek.
  • Ideális lehetőség lehet azoknak, akik emberekkel foglalkoznak pl. humánerőforrás, vagy bármi más területen.
  • Azoknak akik többet szeretnének megtudni saját magukról, vagy egy teljesebb értékű kapcsolatot szeretnének kialakítani ÖNmagukkal.
Helyszín:
Magyarország. Bővebb információ előreláthatólag májusban!
A workshopon magyar nyelvű szinkrontolmácsolás is lesz igény esetén! Ez irányú igényüket kérjük előre jelezzék.
Ha kérései vannak, Kérjük lépjen kapcsolatba emailban angolul Suzyval a suzys@crimsoncircle.com, vagy telefonon (Colorado, USA) 303-642-0864, illetve magyarul a Crimson Circle magyarországi képviselőivel: Thomázy Tímeával a timea.thomazy@eletkozpont.com, vagy Halász Alfreddal a halaszalfred@gmail.com emailcímen, vagy a +36-20/ 32-23-271 mobilszámon.
Előzetes bejelentkezés: Thomázy Tímeánál a timea.thomazy@eletkozpont.com emailcímen.
• Megtanuljuk miként növeljük az érzékenységünket
• Visszaemlékezhetünk, hogy miként “érezzük” az energiákat
• Megtanuljuk a különbséget az emberi nyelv és az univerzális nyelv között.
• Megtanuljuk hogyan csatornázzunk a házikedvenceket, a természetet, növényzetet, angyalokat és Önmagunkat, vagy Felsőbb ÉNünket!
MAGYARORSZÁG
OKTÓBER, 2010
Geoffrey és Linda Hoppe előadásában, élő csenelingekkel

Geoff: Ez az egyik kedvenc workshopom mert mókás, interaktív és rengeteg értékes eszközzel a kezükben távozhatnak az emberek. A Csatornázási (Channeling) Workshop egy praktikus gyakorlati workshop azok számára, akik meg szeretnék tanulni, hogy hogyan kommunikáljanak a Lélekkel, angyalokkal, a természettel sőt még a házikedvencekkel is.
Megtanulható 3 nap alatt a csatornázás? Teljes mértékben! Lépésről-lépésre megyünk keresztül a folyamaton, hogy megmutassuk nektek, miként is "érezzétek" az energiákat. Segítünk leküzdeni azt a vágyatokat, hogy szavakat szeretnétek "hallani" az entitásoktól, ehelyett használva egy egyetemes nyelvet, mely messze túlmutat az emberi nyelven. Azután megtanítjuk, hogyan fordíthatjátok le ezt az univerzális nyelvet valamin keresztül, amit az elmétek meg fog érteni… és más emberek halhatják a hangotokon keresztül.
A hétvége zárásaként csenelingezni (csatornázni/közvetíteni) fogtok. Már a világ minden táján tartottuk ezt a workshopot és mindig lenyűgözött, az ahogy a Shaumbra megtanul kapcsolódni, csatlakozni az energiákhoz és aztán csatornázza azokat! Lehet, hogy soha nem szeretnétek egy hivatásos csatornázóvá válni, de azok az eszközök, melyeket ezen a workshopon megtanultok segíteni fognak nektek túllépni azon melyet a szemeiteken, vagy a füleiteken keresztül kaptok, tehát ti sokkal éberebbek lesztek minden energiára magatok körül.
Ez a workshop ajánlható:
  • Azoknak, akik szeretnének egy új, a szavakon túli kommunikációt (univerzális nyelvet) elsajátítani.
  • Azoknak, akik szeretnék megtanulni és a gyakorlatban is használni, akár hivatalosan is a csatornázást, közvetítést.
  • Azoknak, akik el szeretnék sajátítani az angyalokkal, állatokkal, növényekkel való kommunikációt.
  • Facilitátoroknak, terapeutáknak, gyógyítóknak - hogy egy magasabb minőségű szolgáltatást tudjanak nyújtani a klienseiknek.
  • Ideális lehetőség lehet azoknak, akik emberekkel foglalkoznak pl. humánerőforrás, vagy bármi más területen.
  • Azoknak akik többet szeretnének megtudni saját magukról, vagy egy teljesebb értékű kapcsolatot szeretnének kialakítani ÖNmagukkal.
Helyszín:
Magyarország. Bővebb információ előreláthatólag májusban!
A workshopon magyar nyelvű szinkrontolmácsolás is lesz igény esetén! Ez irányú igényüket kérjük előre jelezzék.
Ha kérései vannak, Kérjük lépjen kapcsolatba emailban angolul Suzyval a suzys@crimsoncircle.com, vagy telefonon (Colorado, USA) 303-642-0864, illetve magyarul Thomázy Tímeával a timea.thomazy@eletkozpont.com, vagy Halász Alfreddal a halaszalfred@gmail.com emailcímen, vagy a +36-20/ 32-23-271 mobilszámon.
Előzetes bejelentkezés: Thomázy Tímeánál a timea.thomazy@eletkozpont.com emailcímen.

Forrás: shaumbra-worldhu.blogspot.com/

2010. január 14., csütörtök






A Csendes Ima Tóbiástól
Geoffrey Hoppe közvetítésében

A Csendes ima az elismerése Mindannak, Ami Van. Mikor ezt az imát mondom, tudom, hogy minden imámat, amelyet valaha mormoltam, meghallotta a Szellem, és hogy a Szellem megadta mindazt, amit kértem. Elismerése továbbá annak, hogy a lelkem Isten szeretetében és kegyelmében teljes. Elismerése a tökéletességem teljességének, és a Való-Ságosságomnak. Mindaz, amire vágyom, mindaz, amit társteremtőként szeretnék megalkotni, már most is létezik a valóságomban. Én ezt a Csendes Imának hívom, mert tudom, hogy a Lényem már eleve kiteljesedett. Nincs szükség arra, hogy bármit kérjek a Szellemtől, mert már megadatott minden.

Az Ima

A szívemben elfogadom, a tökéletes Lényemet
Elfogadom, hogy az öröm, amit kerestem, már jelen van életemben.
Elfogadom, hogy a szeretet, amiért imádkoztam, már bennem van.
Elfogadom, hogy a béke, amit kívántam, már itt van a valóságomban.
Elfogadom, hogy a bőség, amely után sóvárogtam, már most betölti életemet.

Az igazságomban elfogadom a tökéletes Lényemet.
Vállalom a felelősséget a saját teremtményeimért,
Mindenért, amely az életemben létezik.
Elismerem a Szellem erejét, amely bennem lakozik,
És tudom, hogy minden dolog úgy van, ahogyan lennie kell.

A Bölcsességemben elfogadom a tökéletes Lényemet.
A leckéimet gondosan válogattam meg, én Magam,
És most általmegyek rajtuk, teljességükben megtapasztalva azokat.
Az utam egy szent utazás, isteni céllal.
A tapasztalataim a „Minden, Ami Van”-t gazdagítják.

A tudásomban elfogadom tökéletes Lényemet.
Ebben a pillanatban az arany trónusomban ülök,
tudván, hogy a fény angyala Vagyok.
Rátekintek az arany ládára- a Szellem ajándékára-
és tudom, hogy már minden vágyam eleve beteljesedett.

Az önmagam szeretetében, elfogadom a tökéletes Lényemet.
Nem aggatok Magamra ítéleteket vagy terheket.
Elfogadom, hogy a múltamban mindent szeretetből kaptam.
Elfogadom, hogy minden ebben a pillanatban szeretetből fakad.
Elfogadom, hogy a jövőmben mindent a legnagyobb szeretet szül majd.

Lényemben elfogadom tökéletességem.
És ez így van.











A Shaumbra tünetek

Ébredő isteniséged tizenkét jele - Geoffrey Hoppe és Tóbiás szerint
A test sajgásai és fájdalmai, különösen a nyakban, a vállakban és hátban. Ez az intenzív DNS változások következménye, amint a „Krisztus mag” ébred benn. Hamar el fog múlni.

Minden látható ok nélküli mély benső szomorúság. Elbocsátjátok a múltatokat (a mostani életét és a többiét is) és ez az oka a szomorúságnak. Ez ahhoz hasonló, mint amikor elköltöztök egy régi házból - ahol hosszú évekig éltetek - és egy teljesen újba költöztök be. Amint beköltöztök az új házba, fellép egy szomorúság, mivel a régiben maradnak az emlékek, energiák és a tapasztalások. Ez is hamar el fog múlni

Sírás minden látható ok nélkül. Hasonlóan a fenti második tünethez. Nagyon jó és egészséges hagyni, hogy a könnyek szabadon folyjanak. Segít a régi energia távozásában. Ez is hamar el fog múlni

Hirtelen megváltozó állás vagy karrier. Nagyon általános tünet. Amint változol, a dolgok éppen úgy változnak körülötted. Ne stresszelj azon, hogy mindjárt megtaláld magadnak a „tökéletes” állást vagy karriert. Ez szintén hamar el fog múlni. Átalakulóban vagy és még jó pár állás és munka van előtted, amíg megtalálod valóban a szenvedélyednek megfelelő munkahelyet, karriert.
Kivonulás a családi kapcsolatokból. A biológiai családodhoz a régi karmád alapján kapcsolódtál. Amikor kiugrasz a karmikus ciklusból, a régi kapcsolatok béklyói elengednek. Ez tűnhet úgy, mintha elsodródnál a családodtól és a barátoktól. Ez is átmeneti. Majd, egy bizonyos idő után, amennyiben ez megfelelő a számodra egy teljesen új viszonyt alakíthatsz ki velük, mely már az új energiára épül majd és a mentes a karmikus terhektől
Fura alvási szokások. Mondjuk, minden éjjel felébredsz hajnali kettő és négy óra között. Nagyon nagy munka folyik ilyenkor rajtad és emiatt gyakran felriadsz egy kicsit „szusszanni”. Nem kell emiatt aggódni. Ha nem tudnál újból elaludni, inkább kelj fel és csinálj valamit, mint sem álmatlanul feküdj az ágyadban és emberi dolgok miatt aggódj. Ez is hamar el fog múlni.
Intenzív álmok. Ezek lehetnek háborús és csatározós álmok, üldözéses és rémekkel teli álmok. Szó szerint kiszabadítjátok magatokból a régi energiát és a múlt ezen energiái gyakran háborúk, riadt menekülések és rémek jelképében jelennek meg álmaitokban. Ez is hamar el fog múlni.
Fizikális tájékozódási zavarok. Bizonyos pillanatokban igen talajt vesztettnek érezheted magad. Ott állsz egy „térbeli kihívásban” azzal az érzéssel, hogy képtelen vagy szilárdan megvetni a lábad a talajon, vagy úgy, mint ha egyszerre két világban élnél. Amint tudatosságod átvált az új energiába, a tested néha lemarad ettől. Tölts több időt a természetben, hogy az elősegítse az energia megalapozódását benned. Ez is hamar el fog múlni
Fokozódó „belső beszéd”. Úgy fogod találni, hogy egyre többet beszélgetsz az Éneddel. Hirtelen arra leszel figyelmes, hogy már harminc perce elmélyülten beszélgetsz saját magaddal. Egy teljesen új szintű kommunikáció nyer teret a lényedben, kezded megtapasztalni magadban a saját magaddal való beszélgetés történetének első fejezetét. A beszélgetés egyre csak fokozódik, egyre folyékonyabbá fog válni, egyre összefüggőbbé, egyre bensőségesebbé. Nem őrültél meg, csak, mint Shaumbra éppen belépsz az új energiába
A magányosság érzése, még ha társaságban is vagy. Egyedül érezheted magad és eltávolodhatsz másoktól. Érezhetsz vágyat arra, hogy „messzire repülj” csoportoktól és tömegektől. Mint Shaumbra, egy szent és magányos ösvényen jársz. Amint a magányosság érzése növeli a szorongásod, egyre nehezebbé válik a többiekhez való viszonyod. A magányosság érzése kapcsolható ahhoz is, hogy a segítőid elmentek, magadra hagytak. Ők ott voltak veled mindig, az összes életedben, az összes utadon. Itt volt az ideje annak, hogy elmenjenek, ezzel biztosítva a teret számodra, amelyet te tölthetsz ki az isteniségeddel. Ez is átmeneti. Az űr benned ki fog töltődni a Krisztus tudatosságod szeretetével és energiájával
A szenvedély teljes hiánya. Érezheted magad teljesen érdektelennek, alig valamicske vagy épp semmilyen vággyal az iránt, hogy bármit is tegyél. Ez teljesen rendben van így, ez csak része a folyamatnak. Töltsd el ezt az időt azzal, hogy nem csinálsz „sem-mit”. Ne küzdj magaddal emiatt, mivel ez is hamar el fog múlni. Olyan ez, mint amikor újraindítanak egy számítógépet. Mielőtt egy jóval kifinomultabb szoftvert töltenének fel rá - jelen esetben az új Krisztus mag energiáját -, előbb le kell állítani a régi rendszert.
Nagyon mély vágy aziránt, hogy Haza térj. Valószínűleg ez a legnehezebb és a legnagyobb kihívást jelentő dolog a számodra az összes többi közül. Érezhetsz egy nagyon mély, mindent elsöprő vágyat arra, hogy elhagyd a bolygót és visszatérj az Otthonba. Ez nem öngyilkossági hajlam kérdése. Nem haraghoz vagy kudarchoz kapcsolódik. Nem akarsz emiatt nagy felhajtást csapni, vagy jókora drámát kreálni magadnak vagy másoknak. Van benned egy csendes rész, ami egyszerűen csak Haza akar menni. Ennek az indítéka nagyon egyszerű. Befejezted a karmikus ciklusodat. Teljesítetted az erre az életre kötött szerződéseidet. Készen állsz egy teljesen új létidőre, miközben ugyanabban a testben maradtál. Ez alatt az átmeneti folyamat alatt, egy belső emlékezés ébred benned az iránt, hogy milyen is a túlsó oldalon a lét. Készen állsz-e egy újabb embert próbáló kalandra itt a Földön? Készen állsz-e arra, hogy szembe nézz annak a kihívásával, hogy belépsz az új energiába? Igen, valóban Haza térhetsz most. De ha már ilyen messzire eljutottál, és ennyi, de ennyi életed van benne, bűn lenne itt hagyni a befejezés előtt ezt a mozit. Mellesleg, a Szellemnek szüksége van rád itt, hogy segíts másoknak is átkelni az új energiába. Szükségük van egy emberi kalauzra, pont olyanra, mint Te, aki már megtette az utazását a régi energiából az újba. Az ösvény, amin jársz, lehetővé teszi azt, hogy az Új Istenember Tanítójává válhass. Amikor néha magányos és sötét az utad, emlékezz arra, hogy soha sem vagy egyedül.






Üzenet az ébredőknek -- Tóbiástól

És ez így van.

Drága barátom, hallottuk a hívásodat. Hallottuk az imádságodat, éreztük a fájdalmaidat és tudjuk milyen érzés az, amikor össze vagy zavarodva. Ez az oka, hogy ezt az üzenetet elküldjük most neked. Ez az üzenet meg fogja találni az utat hozzád a szél szárnyán. Megtalálja az utat hozzád a te mindennapi életeden keresztül, akár az Internet által, vagy egy jó barát révén, aki elküldi neked, de úgy is tűnhet a számodra, hogy teljesen véletlenszerűen jut el hozzád, ám a lényeg, hogy mi hallottuk a hívásodat, az imádságaidat, és most eljöttünk válaszolni. Én Tóbiás a Bíbor Körből egy angyali létező vagyok, s azért vagyok itt veletek, hogy dolgozzak a tudatosság tanítóival, itt a Földön és a külső birodalmakban egyaránt. Azon angyali lények, akik a szeretet és együttérzés helyéről jönnek, ma mindannyian összekapcsolódunk, hogy támogassunk, hogy szeressünk, és mi együtt alkottuk ezt az üzenetet egy csoport olyan ember-angyallal, akik fizikai formában léteznek most a Földön, de ők valójában igazi angyalok.

Ők azok, akik felderítik, kutatják a tudatosságot, a szellemet és Istent idők eónjai óta. Ők fizikai formában élnek most a Földön. Lehet ezek közül egy a közvetlen szomszédod, ott lehetnek családtagjaid között, vagy a barátaid között, esetleg lehetnek olyan emberek, akiket te nem is ismersz, de ebben a pillanatban ők is itt élnek a Földön. Ők egyfajta új típusú tanítóként, vezetőként szolgálnak, kutatják az új tudatosság és az új energia birodalmait, valamint a tudatos létezés, az “én vagyok” eszméjét, ami azt az utat mutatja meg, hogy hogyan lehet a Szellemet, az istenit integrálni az emberi énnel itt és most a Földön. Összegyűjtöttük ide az energiáját az angyaloknak, a szellemnek és ennek a földi csoportnak, amit mi Shaumbrának nevezünk, hogy elhozzuk neked ezt az üzenetet, válaszként a hívásodra.

Amiért megkapod ezt az üzenetet az nem más, mint az hogy te most egy felébredési folyamaton mész keresztül. Egy ilyen felébredési folyamat tele van kihívásokkal, ami megtévesztő lehet, ám ugyanakkor csodálatos is. Tudd, hogy éppen egy spirituális ébredési folyamaton mész keresztül, amikor felteszel magadban olyan kérdéseket, amiket ezelőtt sohasem tettél fel olyan dolgokról, amiket nem is igazán tudsz sehova sem beilleszteni, besorolni. Mikor elkezded megkérdezni, hogy miért vagy itt a Földön, mi az élet értelme, mi az, amit tenned kéne ebben a pillanatban, akkor tudd, hogy éppen egy felébredési folyamaton mész keresztül. Amikor az a mód, ahogy megoldottad a problémáidat a múltban, úgy tűnik, most már nem működik. Tudd, hogy éppen egy felébredési folyamaton mész keresztül, amikor sejted, hogy ott “kint” sokkal több van, de egyszerűen úgy tűnik, ezt valamiért nem tudod megragadni; sejted, hogy van egy a réginél felemelőbb, hatalmasabb út, de nem tudod, hogy pontosan mi is az. Amikor tudod, hogy kész vagy egy teljesen új szintjére lépni az életnek és a megértésnek, de fogalmad sincs, hogy juss el oda. Amikor azt látod, hogy kezdesz egyre jobban befelé fordulni, egyre inkább belemerülsz önmagadba, amikor azt érzed, hogy már egyre kevésbé van szükséged azokra a külső tevékenységformákra, amik eddig az életed részét képezték, akkor tudd, hogy egy felébredési folyamaton mész keresztül. Amikor már nincs szükséged - úgy, mint régen - a külső hatásokra és a mindennapos drámákra, akkor tudd, hogy ebben a felébredési folyamatban vagy. Amikor egy elcsendesedett pillanatodban, talán késő éjszaka Istent szólítod, pedig nem is tudod biztosan, hogy van-e egyáltalán Isten, legalábbis abban a formában, amit te róla gondolsz, de te hívod ezt a magasabb, hatalmas Létezőt és küldesz neki egy üzenetet a szíved legmélyéről, a legigazabb belső részedből, hogy drága Szellem, drága Isten, készen állok! Mikor a legmélyebb igazságod helyéről mondod azt, hogy drága Szellem, drága Örökkévaló, én szeretnék megtenni bármit, de egyszerűen fogalmam sincs mit kéne tennem, akkor tudd, hogy egy felébredési folyamaton mész keresztül. Amikor az összes régi hited, minden amiben régen hittél, már egyáltalán nem tűnik olyan igaznak, és azok a dolgok, amik olyan kedvesek voltak és oly közel álltak hozzád, ma már csak a múlt emlékeinek tűnnek, régmúlt utaknak; és azok a dolgok, amik az álmaid és a céljaid voltak ebben az emberi életben, azok már igazából nem jelentenek számodra túl sokat, ám nem találsz helyettük új álmokat és célokat, akkor tudd, hogy egy felébredési folyamaton mész keresztül.

Hogyha ezt az üzenetet hallgatod, vagy olvasod és ez bármilyen módon megérint téged; akkor itt vagyunk, hogy elmondjuk, nem vagy egyedül. A mi oldalunkon lévő angyali lények ott vannak veled most ebben a pillanatban. Nem valamikor a jövőben, nem a régmúltban, hanem itt és most. Egy egyszerű lélegzettel, a te egyszerű lélegzeteddel most megnyithatod azt az átjárót, ami által közel kerülhetünk hozzád, hogy szeressünk, hogy emlékeztessünk angyali eredetedre, hogy biztosítsunk a legnagyobb együttérzésünkről és szeretetünkről. Nem vagy egyedül. Egy egyszerű lélegzetvétellel ebben a pillanatban be tudod engedni a szeretetét és együttérzését ezer és ezer emberi létezőnek is ebben a pillanatban, aki már átment vagy éppen most megy át ugyanezen a folyamaton. Akik már átmentek vagy épp most mennek át a szellem ébredésén, akik pontosan tudják, milyen elveszíteni azokat a dolgokat, amik közeliek és kedvesek voltak a számodra, tudják, milyen amikor a hitrendszereid minden szinten kihívások elé vannak állítva, pontosan tudják milyen az amikor az anyagi világ dolgai, amik valaha oly fontosak voltak számodra, kezdenek a semmibe tűnni, pontosan tudják milyen elveszíteni egy kapcsolatot, vagy legalábbis az illúzióját annak, hogy milyen amikor mindezt elveszíted. És most te is elkezded kialakítani ezt az új kapcsolatot önmagaddal, úgy ahogy ők ezt megtették, vagy éppenséggel éppen most teszik. Egy egyszerű lélegzetvétellel te is képes vagy megnyílni, és ezáltal megteremteni a lehetőséget önmagad számára, hogy ne légy többet egyedül. Tudjuk, hogy amikor mindezen keresztülmentek, akkor ez az út tele van nehézségekkel és kihívásokkal, valamint azt is tudjuk, hogy mennyire érzelemmel telített és időnként rendkívül drámai ez a folyamat. Tudjuk azt is, hogy próbáljátok ezt a folyamatot meghatározni, kitalálni az elmétekkel, különböző rendszereket, struktúrákat, módszereket használtok, és mégsem találjátok meg a válaszokat. Megpróbáljátok ezt a folyamatot analizálni, elemezni, de ez egy olyan dolog, amit nem lehet analizálni, csak érezni és megtapasztalni. Megkísérlitek ezt a folyamatot megbeszélni a különböző erre képesített szakemberrel vagy a barátaitokkal, bár tudjátok a szívetek mélyén, hogy a módszerek és a szavak, amiket mondanak nektek, azok nem elégítik ki azt a mély belső vágyadat, hogy megismerd önmagadat, megismerd a Szellemet magadban. Mi tudjuk azt is, hogy bizony vannak idők, amikor egyszerűen el akarsz tűnni, meg akarsz semmisülni, nem pusztán meghalni, hanem egyszerűen meg akarsz szűnni örökre, mert a kihívások, az átváltozás és a folyamatos változások szinte maguk alá temetnek. Az ember és az elme számára, ezen földi aspektusod számára, amely szemellenzővel rendelkezik, és emiatt nem látja, hogy te ki is vagy valójában ez rendkívül megterhelő folyamat lehet, és ez akkora zavart okoz benned, hogy legszívesebben azt választanád, hogy megsemmisülj. Ám az angyalok akkor is ott vannak veled, ahogy most is ebben a pillanatban, és az ember-angyalok is ott állnak végig melletted. Megértik a te utadat és ezért érkezik most a mai napon ez az üzenetük hozzád, ami a következő:

Először is és mindenekelőtt, nem vagy egyedül. Másodszor, az, amin te most éppen átmész, egy teljesen természetes folyamat. A végsőkig összezavarodhatsz, és totálisan elveszettnek érezheted magad, de amin te most keresztülmész, az egy teljesen természetes folyamat. Elengeded a régi emberi mintákat és mindent, aminek eddig gondoltad magadat, és ahogy ez a régi én elhalványul, akkor elkezded felfedezni a legmélyebb, legszeretetteljesebb részedben, hogy te magad is isteni vagy, te is Isten vagy, hogy te alapvetően Szellem vagy és akkor nem korlátoz többé ez a régi emberi identitás. Kezded megérteni, hogy te is örökkévaló, grandiózus vagy, és hogy mostantól szabadon megválaszthatod a saját valóságodat, azt a módot, hogy hogyan éled az életedet itt a Földön. Azok, akik körülötted összegyűltek, megosztják veled azon válaszokat, amik benned már mind megvannak. Ezeket a válaszokat nem találod meg semmiféle gurunál, nem találod meg semmiféle angyali létezőnél, a válaszok mind kizárólag benned vannak. Eddig a fény-sötét, jó-rossz, a masculin-feminin dualista koncepciójában éltél, beletemetkezve egy olyan hitrendszerbe, ami azt mondta, hogy a válaszok mindig valahol máshol vannak, de ez mind nem igaz, mert a válaszok valójában mind benned vannak. A válaszaid az éned legigazabb és legbecsesebb helyéről születnek meg. Amikor egy csendes, nyugodt pillanatban vagy, amikor benne vagy a tudatos lélegzés pillanatában, fel tudod fedezni magadban ezeket a válaszokat. Az önmagad teljes elfogadásának pillanatában. Szeretnénk veled megosztani, hogy nincsen semmilyen cél, nincs szándék és nincs terv, nincsen semmiféle olyan Isten a mennyekben, aki bonyolult útvesztőkön és nehéz akadályokon akarna átvezetni. Mindezzel szemben a valóság az az, hogy minden az életedben a te saját teremtésed. Mindez arról szól, hogy fedezed fel a szépséget, arról, hogy fedezed fel a valóság mélységeit. Minden, amit megtapasztalsz az életedben, a te választásod alapján történik. Nincsenek külső erők vagy létezők, akik arra kényszerítenek, hogy bármit megtegyél. Senki sem határozza meg a te sorsodat, végzetedet. Fel fogod fedezni, hogy ez mind csak a te választásodról szól. Lehet, hogy egy nagyon mély vagy távoli részed az, aki meg akarta tapasztalni ezt az életet oly módon, ahogy eddig végigmentél rajta, de értsd meg, hogy ezt mind te teremtetted és tudd, hogy amikor majd átveszed önmagad fölött a hatalmat, akkor elkezded majd megérteni a szépségét az egész utadnak. S akkor megérted, hogy egyáltalán nem vagy elveszve, csak nagyon mélyen belemerültél egy megtapasztalásba, egy olyan tapasztalásba, ami tele van gazdagsággal, még akkor is, ha ez éppen nagyon fájdalmas. Mert minden tapasztalat új mélységeket és megértéseket hordoz a lelked számára.

Tehát a mai napon, éppen ebben a pillanatban a te igazi lényed, a valós éned felébredése zajlik. Itt az ideje, hogy elbúcsúzz a régi emberi énedtől, még akkor is, ha ragaszkodsz hozzá, s próbálnád inkább megjavítani. Itt az ideje, hogy búcsút ints ennek a régi énnek, ennek az emberi identitásnak, a korlátozott hiteknek, a karma régi ösvényeinek, a létidők régi folyamatainak, amik bizonyos körkörös folyamatokban tartanak téged, itt az ideje, hogy mindezektől megválj. Lehet, hogy egy részed szomorú lesz emiatt, de ez csupán egy bizonyos tudatnak a halála, nem a fizikai testnek, hanem csupán egy régi tudatnak a halála. S amikor elbúcsúzol a régi énedtől, akkor olyan beragadt, sebzett energiákat szabadítasz fel, amik többet már nem szolgálnak téged és nem is szolgáltak már téged számos létidő óta. S amikor elbúcsúzol a régi emberi énedtől, azzal egyidőben egy új szabadságot fedezel fel. Ez egy olyan folyamat, mint amikor leveszel egy jelmezt, vagy egy kosztümöt, amire már nincsen többet szükséged. Amikor elengeded a régi emberi aspektusodat, amikor elbúcsúzol tőle, akkor egy olyan teret hozol létre magadban, ahová be tudod engedni a felsőbb énedet, az isteni ént, azt az angyali énedet, aki türelmesen várakozott idáig, várva hogy befejezd a csodálatos, játékos megtapasztalásaidat. Várva várta, hogy hozd meg azt a választást, ami által behívod most az igazi énedet, az isteni énedet ebbe a valóságba. Amikor búcsút intesz a régi emberi énednek, az felhoz pár olyan kérdést vagy problémát, ami valójában mind csak illúzió: a halál kérdését vagy a kontroll elvesztésének problémáját. De drága barátaim, ezek mind illúziók. Amikor elengeded azt, akinek valaha gondoltad magad, akkor helyet teremtesz mindannak, ami valójában vagy. Amikor elengeded a régi éned - s ez az ami éppen most történik veled - akkor ezzel egyidejűleg megjelenik egy érzés, hogy ennek az elengedésnek a következményeként beleesel valami végtelen, sötét szakadékba, amiből soha nem kerülsz ki, ahol soha nem találnak meg és majd céltalanul keringsz a dimenziókon keresztül az Univerzumban, és ekkor előtör belőled az érzés, hogy el vagy veszve. Ám ez az angyali csoport, amelyik veled van itt és most, valamint az az emberi csoport, aki szintén veled van itt és most, ők mind keresztülmentek ezen a tapasztaláson, és ők mind megértették és tudják, hogy amikor elereszted azt, akinek gondoltad magad, s amikor ez által megbízol a magad legintimebb, legcsodálatosabb részében, akkor fel fogod fedezni, hogy valójában ki is vagy. Természetesen, mint mindennek, ennek is a te választásod az alapja és ez is csak rajtad múlik. De te voltál az, aki hívtál minket, aki imádkoztál hozzánk, aki válaszokat kértél és ez a kérésed az, ami miatt most felbukkantunk.

A felébredésben, a valódi énedre ébredésben, elköszönsz a Földtől is, Gaiától is; a földtől, a víztől, az égtől. Gaia egy lélek, ő képvisel mindent, ami ehhez a bolygóhoz kötődik, ő táplálja a Földet, annak minden alkotóelemét; az összes állatot, az összes erdőt a földi lét kezdete óta. Az önmagadra ébredés folyamatában, az elengedés és a Gaiától való elbúcsúzás során megérted, hogy ezért a bolygóért nem egy másik szellem vagy lélek a felelős, hanem neked kell felelősséget vállalni érte ezen túl. Gaia szelleme lassan-lassan eltávozik, úgyhogy innentől te és az összes többi ember lesz felelős a vízért, amit megiszol, a földért, amin sétálsz, az égért, amit a szemeiddel csodálsz, valamint az összes növényért és állatért. Micsoda áldott és csodálatos tapasztalat, amikor mindezt megköszönöd Gaiának, elbúcsúzol tőle és elfogadod a felelősséget ezért a bolygóért, amit mostantól a magadénak tudhatsz. A felébredési folyamatban, amin épp keresztülmész, eljött az ideje, hogy elbúcsúzz a tömegtudattól is, ami eddig behatárolt téged. Soha nem leszel már az, aki voltál.

Mostanában a Föld egy új időszakba, új birodalmakba lépett, amit az új tudatosságnak és új energiának hívnak. Ebben az új tudatosságban minden megváltozik. Most a Föld, valamint az emberi tudatosság, és maguk az emberek is, átmennek egyfajta új evolúción. A változás, amit magad körül látsz, kaotikus képet mutathat; úgy tűnhet, hogy a dolgok teljesen összezavarodnak, s minden darabjaira hullik. Most az a látszat, hogy hiány van alapvető élelmiszerekből, s egyéb földi javakból, s úgy tűnik minden a végsőkig feszül. Itt az ideje, hogy elengedjétek ezeket a félelmeket, ugyanis ez az egész nem más, mint az emberiség hatalmas átalakulási folyamata, nem más, mint hogy az emberiség most egy hihetetlen átalakulási folyamaton megy keresztül. Nagyon jelentőségteljes változások elé néztek, ami most pillanatnyilag üzemanyaghiány vagy olajhiány képében jelentkezik, ám ez a hiány valójában olyan új találmányok megszületésének az előfeltétele, amely során új energiaforrásokat, új üzemanyagot fogtok felfedezni a fosszilis energiahordozók helyett. Ami most élelmiszerhiánynak tűnik, az csupán arról a módról szól, ahogyan gondoskodni fogtok a biológiai fenntartásról egy újfajta termelés formájában. Az csupán arról szól, hogy egy sokkal hatékonyabb, természetesebb módon fogtok majd termelni. Változások lesznek a kormányokban, változások a politikában, s ezek mind-mind részei ennek a folyamatnak. Nagyon könnyű most megijedni és rettegni a világban zajló aktuális történések miatt. De ez az angyali és emberi csoport pontosan tudja, hogy ez nem más, csak evolúció. Ők pontosan tudják, hogy a változás elsőre mindig kaotikusnak tűnhet, de ez természetes velejárója annak az evolúciónak, kiterjedésnek és fejlődésnek, ami éppen most zajlik a világban, s aminek te is részese vagy. Eljött az ideje, hogy búcsút intsünk a megszokottnak a gazdaságban is, a termelékenység és a bőség szempontjából. Oly sok éven keresztül a Földön a jólét, a bőség és hatalom és a pénz csak kevesek kiváltsága volt, csak kisszámú helyen összpontosult, s csupán pár országra korlátozódott, ám az új tudatosságban ez az egyensúlytalanság nem tartható majd fent. Elindul a bőség és a hatalom újraelosztása, ami nem azt jelenti, hogy bárkinek is kevesebb lesz, hanem épp ellenkezőleg, a most hátul cammogók felzárkóznak. Ettől a világ nem darabjaira esik, hanem éppen hogy fejlődik. Most éppen a világ újrafelosztása zajlik. Minden sokkal kiegyensúlyozottabb lesz, mert egyensúlyba kerülnek a dolgok. Az ébredési folyamatban a dolgok sokszor sötétnek, esetleg bűnösnek, zavarodottnak tűnhetnek, de azért vagyunk most itt, hogy elmondjuk neked, ez nem más, csak fejlődés. A világ szépen halad a maga útján és bejön az új energia. Új tudományos felfedezések várhatóak a matematika, a technológia területén, az oktatásban, s mindezek a fejlesztések, felfedezések most fognak megjelenni.

Ez a felébredési folyamat nagyon magányos lehet, mivel ez arról szól, hogy újra felfedezd, hogy ki vagy, anélkül, hogy bárki más mondaná ezt meg neked, s anélkül, hogy mások hitrendszerei alakítanák, vagy teremtenék az életedet. Tudjuk, hogy egy rendkívül nehéz, magányos és időnként nagyon szomorú időszaka az életeteknek, amikor teljesen elveszetnek, összezavarodottnak érezitek magatokat, azt érezvén, hogy senki sem figyel rátok. De mi, ezek az angyali és emberi lények, most eljöttünk, hogy elmondjuk neked, hogy hallottunk téged. Mi tudjuk, hogy te ki vagy. Tudjuk, hogy min mentél keresztül, és azt akarjuk, hogy tudd, soha nem vagy egyedül. A felébredési folyamatod folytatódik, majd kibontakozik, és meg fogod látni a szépséget benne, s akkor te, mint egy isteni létező felismered, hogy ezt bizony te tervezted meg önmagad számára. Megtapasztalod, hogy eltűnik a félelem, hogy szertefoszlanak a dualitás illúziói, és akkor meglátod, ahogy mindez átadja a helyét egy egységélménynek. Elhoztuk nektek az üzenetet a mai napon azoktól az angyaloktól és emberektől, akik már keresztülmentek ezen az ébredési folyamaton, hogy tudjátok, nem vagytok egyedül.

És ez így van.

***

A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven “Cauldre” közvetíti, aki a coloradoi Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999 augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé. A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a felemelkedési folyamatnak, segítik a többi embert utazásuk részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több mint százezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle web szájtra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat. A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradoban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból közvetítenek az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és vissza-tolmácsolják a saját információinkat a számunkra, tehát így láthatják az emberek magukat, olyannak, amilyennek kívülről látszanak, miközben megtapasztalják magukat belülről. A “Shoud” a közvetítés szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül kiárad Geoffrey Hoppe-n keresztül. A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak mindenki előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, mindenhonnan a világból. A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy útmutatókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem “örömhírhozás.” A benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád. Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed ezeket, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és útmutató vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon körbevesz a család, és az angyalok a körülötted lévő birodalmakban.





Mi a Shaumbra? Kik a Shaumbrák
Shaumbra: Tobias ezt a nevet használja annak az emberi csoportnak a számára, akik a felébredés folyamatán mennek keresztül. A kifejezés Yeshua ben Joseph (Jézus) idejéből ered, amikor is az emberek - közülük sokan esszénusok - spirituális gyűléseken vettek részt. Az ó-héberből pontatlanul fordították, a Shaumbra szó első részét úgy ejtjük: shau-home, amely családot vagy otthont jelent. A kifejezés második fele: ba-rah, amely utazást és küldetést is jelent. Ha összeolvassuk, ezt kapjuk: „shau-home-ba-rah” amely családot jelent, amely az utat járja és közösen tapasztal. Tobias azt mondja, hogy a bibliai időkben a shaumbra egy sálat is jelentett, amelyet egyaránt hordhatott férfi vagy nő. Különleges bíbor színe volt, s az üzenete a többieknek így szólt: Itt az idő, hogy összegyűljünk. Kiejtés: Sombra